A gyűjtögetős-raktározós életmódról írt bejegyzéseimet követően több ismerősöm is megosztotta velem a témával kapcsolatos gondolatait, tapasztalatait.
Egyre inkább úgy veszem észre, hogy többeket érint a téma mint gondoltam. Sokan tartoznak a gyűjtögetős-raktározós típusba, és akik már felismerték ezt a tényt magukról, a legtöbbjüket már zavarja ez az életmód.
Az állandó káosz, rendetlenség, zsúfoltság a lakásban, és a véget nem érő pakolás, az örökös “helyhiány”.
Persze akadnak akiket nem zavar és teljesen harmonikusan élnek a sok holmival telepakolt lakásban, és nincs is ezzel semmi baj ha így jól érzik magukat. Akik viszont zavarónak érzik saját halmozási hajlamukat, megpróbálnak tenni ellene. Több-kevesebb sikerrel.
Egy történet a sokból:
“Többgenerációs, szegény családban nőttem fel. A Szüleim és Nagyszüleim sokat nélkülöztek, és bár igyekeztek nekem mindent megadni ami szükséges, de sem habzsi-dőzsi sem flancolás nem volt nálunk. Viszont mindenféle dolgot őrizgettek évekig és persze ők még volt amit valóban fel is tudtak használni. Például Nagypapa barkácsolt ezt-azt így mindenféle dolgot eltett, hogy a későbbiekben felhasználja. Amikor Nagypapa meghalt és néhány hét múlva elkezdtünk rendet tenni a hátramaradt holmijai közt, bizony háromszor fordult a teherautó az udvarunkon mire elvitettük a sok, számunkra felesleges holmit. Végre rendet tettünk a garázsban, pincében, padláson. Aztán ismét megteltek ezek a helységek tárgyakkal. Gondoltam, na persze, hisz Nagymama is halmoz mindent. Mikor Ő is meghalt, ismét rendet tettünk mindenütt. Majd a Szüleim halála után is elajándékoztuk, kidobtuk a számunkra felesleges holmikat. Mikor a felmenőim elhunyta miatt érzett lelki fájdalmakon túljutottam, méginkább igyekeztem rendet tartani a lakásban, még mindig azt hittem, ők voltak gyűjtögetős emberek, de én bizony nem vagyok az. Mostmár rend lesz végre, gondoltam naivan. Azonban azóta, hogy ketten lakunk a házban ismét ugyanúgy tele van a garázs, a pince, a padlás a “jó lesz ez még valamre” kategóriába sorolt cuccokkal. Rá kellett jönnöm, hogy nem csak a nagyszüleim, szüleim voltak gyűjtögetős-raktározós típusok, hanem mi is azok vagyunk. Rettentően zavar a zsúfoltság, rendetlenség és az, hogy a valóban használatos dolgainknak nincs rendes helye a sok kacat miatt. Felismertem, hogy selejtezni, szanálni kell, de tudom, hogy ez rengeteg idő és munka, és nem csupán fizikailag hanem lelkileg is. Elgondolkodtam azon, hogy vajon a génjeimben van-e ez az örökös gyűjtögetés, tehát esetleg örököltem az erre való hajlamot, vagy szimplán csak a tanult minta vezetett idáig az esetemben. Hisz minden felmenőm gyűjtögetett. Én viszont nem szeretném, hogy majd ha meghalok az örököseimnek kelljen kínlódni azzal, hogy a tengernyi kacatomat rendezzék. Ja és addig is: én magam is szeretnék rendben élni.”
Tanulságos történet.
Korábbi írásaimat a témában itt olvashatod:
Amennyiben tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg, hogy mások is olvashassàk! Köszönöm 🌻
Örülnék annak, ha a többi bejegyzésemet is elolvasnàd! 🌻
Kérlek, ha idézel valamelyik írásomból vagy a saját készítésű fotóimat megosztod valahol, forrásként jelöld meg a blogomat. Köszönöm. 🌻
Az Antiknapraforgó kedvelői oldalt itt találod: https://www.facebook.com/Antiknapraforg%C3%B3-671087496675827/
Iratkozz fel a heti hírlevélre E-mail címeddel a "Blogkövetés" lehetőséggel és többé nem maradsz le a friss tartalomról.
Üdvözlettel: Antiknapraforgó🌻HMM
Kommentek